Akció a fővárosi turisztikai forgalom növelésére
2008. szeptember 29.

A 2008/2009-es téli szezonban 60 ezer többlet vendégéjszakát kívánnak elérni a fővárosi elő- és utószezoni turisztikai forgalmának növelésére indított akció eredményeként - mondta Szűcs Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) marketing igazgatója egy szakmai rendezvényen hétfőn Budapesten.

A két évvel ezelőtt indított akció során 25 ezerrel, tavaly pedig 50 ezerrel nőtt a fővárosi kereskedelmi szálláshelyeken regisztrált vendégéjszakák száma.

Az akcióhoz partnereket toborzó rendezvényen a marketing igazgató elmondta: az idei kampány csaknem 17 országot érint és több mint 180 millió forint értékben valósul meg.

A Budapest Winter Invasion (BWI) néven indított akcióhoz az első évben 50 szálloda csatlakozott, az idén eddig 59-en jelezték részvételi szándékukat. A csatlakozás feltételei között Szűcs Balázs említette a kedvezmények nyújtását, a saját csatornákon történő promóciót, valamint összesen mintegy 50 millió forint hozzájárulást.

A Magyar Turizmus Zrt. az idei kampány során mintegy 130 millió forint értékű marketing akciót bonyolít le.

Az idén új néven indul a kampány, a Budapest Winter Invitationt meg is hosszabbították, az idén november 1-től jövő március 31-ig tart majd.

A célpiacok között szerepel Németország, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, a Skandináv országok, Írország, Izrael, Ausztria, Lengyelország, Románia és Szlovákia.

A kampány olyan 30 évesnél idősebb, középosztálybeli polgároknak szól, akik rendszeresen utaznak.

A fővárosi szállodák kezdeményezésére 2006-ban elindított akcióhoz csatlakozott a Magyar Turizmus Zrt. mellett, a Budapest Airport, a Malév, a Budapesti Turisztikai Hivatal is.



forrás: www.origo.hu



 
Balaton Észak-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld Észak-Alföld Dél-Alföld Dél-Alföld Budapest és környéke Dél-Dunántúl Dél-Dunántúl Közép-Dunántúl Dél-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl
kattintson a térképen egy területre
Hajnal Hotel - Mezőkövesd

Hajnal Hotel - Mezőkövesd

3 nap / 2 éjszaka szállás svédasztalos reggelivel, étlapról választható vacsorával, amelyhez kiváló minőségű borokat kínálunk
30 perces pihentető tengeri sós fürdő (páros) korlátlan szauna, pezsgőfürdő, sókamra, infrakabin...

 
 
főoldal szálláskeresés fényképalbum ajánlatunk turisztikai hírek

SzállásPort - fényképes szállásajánló © 2006-2008 - www.szallasport.hu - info@szallasport.hu
üzemeltető: Com Bt. | web design: