Miskolci Kocsonyafesztivál február 22-24. között
2008.02.14
A városháza dísztermében Káli Sándor, Miskolc polgármestere köszöntőjében beszélt a fesztivál kezdeteiről és azokról az erőfeszítésekről, amelyek eredménye Miskolc hangulatos belvárosa. Kitért az Európa Kulturális Fővárosa pályázatra, amelyen ugyan a második helyet szerezték meg, az idén viszont beérett a gyümölcs, hiszen megkapták a Kultúra Magyar Városa címet. Ezt követően Fedor Vilmos alpolgármester tartott rendhagyó idegenvezetést, amelynek során a Kortyoldában a résztvevők megízlelhették a Kocsonyafesztivál hivatalos italát, a Kortyot, és a lillafüredi füstölt pisztrángot. Dr. Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója méltatta a helyi összefogást, amelynek eredménye egy egészen más Miskolc, mint amilyen sokak emlékeiben él. Az MT Zrt. évente háromezer fesztivált kísér végig és támogat, többek között a Kocsonyafesztivált, amelyről több mint ezer óriásplakátot helyeztek ki szerte az országban. Dr. Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter üdvözölte, hogy a fesztivál felkarolta a környezetvédelem ügyét, amely manapság a legfontosabb globális és helyi probléma. A klímaváltozás ugyanis óriási veszélyt jelenthet Magyarországra is, amennyiben nem teszünk többet szűkebb pátriánk védelmére. A sajtókonferencia záró akkordjaként a Miskolci Ütősök és Krámer György, a Miskolci Nemzeti Színház tánctagozatának vezetője mutatta be rövid műsorát.

forrás: Turizmus Online

 
Balaton Észak-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld Észak-Alföld Dél-Alföld Dél-Alföld Budapest és környéke Dél-Dunántúl Dél-Dunántúl Közép-Dunántúl Dél-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl
kattintson a térképen egy területre
kiemelt szállásajánlataink:
Szádvár Vendégház - Szögliget

Szádvár Vendégház

Csendes környezetben lévő igényesen felújított és berendezett vendégház 3 szobában, 8 szálláshellyel, fürdőszobával, felszerelt konyhával, várja a pihenni, kikapcsolódni vágyó baráti társaságokat, családokat...
 
szálláskeresés látnivalók fényképalbum ajánlatunk kapcsolat
 

SzállásPort - fényképes szállásajánló © 2006-2010 - www.szallasport.hu - info@szallasport.hu
üzemeltető: Com Bt. | web design: Digitális Reklám Kft.